ROCKTÜKÖR

 

A Rocktükör műsor kialakulása Nemes Csabi barátom nevéhez fűződik, aki osztálytársam volt. Én már a suliban zenéltem, zenész ismerőseim voltak, ő pedig a televízió felé kacsintgatott, meg mindketten fotózgattunk. Neki köszönhetem, hogy a Kispál Andrással közös zenekarunkról maradtak fent fényképek.

Csabi kezdeményezte, hogy az ismerettségi körömet kihasználva készítsünk zenei műsort. Azzal kezdtük, hogy valahogyan megkaptuk az 1991 szilveszteri műsor készítési lehetőségét a Kaposvári televíziótól. A Nagy Ferót hívtuk sztárvendégnek, aki el is vállalta és megcsináltunk egy három órás stúdió műsort bejátszásokkal. 1992 tavaszán a Mecsek TV-t találtuk meg, ami egy regionális televízió volt, Pécset és környékét látta el kazettás terjesztésű műsorokkal. Ők voltak olyan aranyosak és lehetőséget biztosítottak számunkra.

Eleinte barátok segítségét kértük a műsorvezetéshez, pl. a Szili Szityó Lacit aki egy glamster rockzenész, aztán megkerestem a Jeszit, aki akkor a Pop-Rock fehéren-feketén című műsorból volt ismert. Műsorvezető keresés közben két név merült fel, a Bochkor Gáboré és a Zsolté. A Zsolt volt az első akit megkerestem, mert őt már ismertem látásból és egyből rábólintott. Így ő már a Mecsek TV-s időben stábtaggá vált. A nagyüzem az 1992 őszi Pécsi Napok rendezvénysorozat ideje alatt indult be, az akkor újjáalakult Pécsi VTV-n napi több óra Rocktükörrel két héten keresztül. A Zsolt leköltözött Pécsre és éjjel-nappal Rocktükröt készítettünk. A Pécsi Napok után is megmaradt a műsor, hosszú ideig heti rendszerességgel jelentkeztünk élőben sztárvendégekkel.

A Zsolt kapcsolatai révén eljutottunk az ATV-hez ahol már országos terjesztéssel jelenhettünk meg.

1993-ban a Nemes Csabi kivált a stábból, viszont bevettük a Csapó Gyuszit a Rouge zenekar énekesét. A Gyula lett az alternatív zenékért felelős szerkesztő- műsorvezető, a Zsolt pedig a rockos. Én meg voltam a gyártás. Később csatlakozott hozzánk a Giczi Feri aki a forgatásokon segített nekünk, majd ő lett a forgató stáb egymaga.

Kitaláltam, hogy menjünk át egy profibb televízióhoz a TV4-hez, amit sikerült is elintézni, de pechünkre egy hónap múlva megszünt a csatorna. Ekkor a Szív TV-ből a Balogh Zoli sietett a segítségünke és elintézte, hogy oda kerüljünk amíg nem találunk végleges megoldást, pedig neki volt ott egy saját műsora a Különjárat. Pár hónap után sikerült megtalálnunk az A3 televíziót, ami előszőr átalakult MSAT-tá, majd 1999-ben ez is megszünt. Sajnos ekkor már mi sem tudtunk tovább lépni, így eddig tartott a Rocktükör.

 

Van pár érdekes vagy vicces dolog, azokat itt megnézheted: button

 

 

 

Rocktükör 1991 Rocktükör 1992

 

Rocktükör 1993 Rocktükör 1993

 

Rocktükör Scorpions sajtótájékoztató 1 Rocktükör Scorpions sajtótájékoztató 2

 

E-Klub