BLACK-OUT ZENEKAR

 

ROCKINFORM, 1997 május

 

Career

Bánfalvi Ákos rovata

 


Az út
Úgy három-négy évente lecserélődnek a csúcson lévő hazai rockzenekarok. Mennek a régiek és helyükre újak kerülnek. Persze ez nem az egyik napról a másikra történik, és nem csak magyarországi tünet. A lényeg, hogy most ebbe az előnyös pozícióba került a Black-Out is. Nevüket - zenéjükkel egyetemben - mindenfelé emlegetik
Az első
A két Csányi testvér (Szabolcs -gitár és Zoltán -dob) egy békéscsabai progresszív rock csapatot. a Szilánkokat hagyta ott, csak hogy a Nagyobb lehetőségekkel kecsegtető Budapesten próbáljanak szerencsét. 1991-ben felköltöztek tehát a fővárosba és miközben zenésztársak után néztek, ideiglenesen beszálltak a Waterloo-ba. Itt ismerkedtek össze a pécsi származású basszusgitárossal. Andrics Lászlóval (ex-Kanguru, -Triton, -Dash, -Mister X), akivel '92 nyarán elhagyták a Waterloo kötelékét és zenekaralapításra adták fejüket. Márcsak egy énekesre volt szükségük. Pont kapóra jött nekik, hogy a Cathouse nevezetű glam rock együttesből kikerült a vomádi születésű frontember. Kowalsky. (Érdekesség: a srác a Cathouse-ban Brian J. „The Black Man!.,.Ah! The Hag" Kowalsky néven futott.) így tehát megszületett. a Black-Out, akiknek bemutatkozó koncertjére - a Machine Mouse vendégeiként -1992. augusztus 27-én került sor a Tabánban.
Várom még
A kezdetekben, a Black-Out trmészetesen nem olyan volt. mint amilyennek ma ismerhetjük őket. Számaik angol nyelven íródtak {pld. „Big Spit* vagy „Out Of Shit") és feldolgozásokat is a Love/Hate-től, a Tuff-tóL a D.A.D.-től, az Ugly Kid Joe-tól látszottak. Jobban kötődtek még a dallamos amerikai ízű hardrockhoz, de már a '92 végén Pécsett felvett négyszámos demón érezhető volt másra való törekvésük. A következő év áprilisában ez a Hunnia Műsoriroda nevével fémjelzett tehetségkutató verseny zsűrijének is szemet szúrt:a Black-Out -a Prosecturával megosztva - első helyezést ért el. Nyereményként egy soha meg nem valósult lemezszerződést tudhatlak a magukénak Nyilvánvalóvá vált előttük, hogy az angol nyelvűi dalszövegekkel itthon nem sokra mennek, ezért Kowalsky verseit elkezdte magyar nyelvre ültetni. Közben pedig - a feltörekvő Seattle-i grunge bandák felől - új hatások érték a zenekar tagjait, arculatuk folyamatosan fejlődött a mai irány felé. Belefáradva a hiábavaló kiadókeresésbe, '93 végén saját kiadásban jelentették meg bemutatkozó kazettájukat. A 12 dalt három különböző időpontban (február, május, június) rögzítették a kecskeméti Origó Stúdióban, és az alternatív terjesztés ellenére is elkelt belőle több száz példány.
Élek még
Mivel a fiúk tisztában voltak az anyag hiányosságaival, később a Rádió 8-aa Stúdiójában - professzionálisabb körülmények között felvettek újabb két: nótái („Élek még" , „Árnyak"). Ám a kiadók érdeklődését ezzel sem sikerült igazán felkelteniük, második kazettájukat. szintén szerzői kiadásban kellett megjelentetniük. A "Fekete-Kék" című anyag ezúttal az egyre híresebb Bikini Stúdióban készült Németh Lojzival, mindössze hetven óra alatt. Az eredmény minden addigi várakozást felülmúlt, rengetegen ébredtek rá, mennyi lehetőség vati ebben a csapatban. Mind a Southern Special-lel közös országos turnéjuk, mind az E-K!ubban megrendezett kétéves születésnapi bulival, egybekőtött lemezbemutatójuk jól sült el. Utóbbi rendezvényről videofelvétel is készült, melyet saját gondozásban ugyancsak piacra dobtak. A Black-Out az 1995-ös esztendő egyik reménycsapatává nemesült, ezt pedig már a kiadók sem nézhették ttétlenül. '95 októberére végre beért régóta esedékes lemezszerződésük a Sony Music jóvoltából. Az együttes kezdett egyenesbe jönni, hiszen Kowalsky magánéleti válságából való kilábalása is erre az időszakra tehető, az évi végi Tankcsapdával közös turnéjukon pedig már majdnem annyian voltak kíváncsiak rájuk, mint Lukácsékra.
Rituálé
Szabolcsék. nem tétlenkedtek sokáig. 1996 januárjában a budapesti Tom-Tom Stúdióban nekiláttak soron következő albumuknak. Az „Esőnap~-ra keresztelt anyag tizenkét dalából az első hat (Esőldal) a tagság sötétebb oldalát mutatta, míg a Napoldal hat nótája vidámabb hangulat ban fogant. A siker persze nem maradt el. A Kowa festményeivel illusztrált, lemezről a „Ma..." című tételt előszeretettel játszották a rádiók (sót az erre készült dipet még a „királyi"* TV is leadta néhányszor!), illetve fellépéseiken mindenfelé teltház fogadia őket. Ezen felbuzdulva kiadójuk megjelentette a Fekete-Kék-et CD-n, amin bónuszként a bemutatkozó kazetta hal,nótája szerepelt.

Ezüstkötet
Mindezek közben kezdett világossá válni előttük, hogy több időt kell a zenekarra fordítani. Viszont ez már Andrics l.aci idejébe nem fért bele., hiszen Pécsett lakik (ezáltal próbálni sem nagyon tudtak), és televíziós munkája is (a Rocktükör c. műsor készítője..) igencsak lefoglalta. Elkerülhetetlenné vált tehát a basszusgitáros csere. Ígv került a képbe a fiatal szentendrei zenész Fehérvári Attila, aki előzőleg kisebb metal, rock és jazz-fúziós csapatokban zenélgetett. A fiút szinte azonnal bedobták a mélyvízbe, ugyanis miután összegyakorolták az elkészült tíz új dalt, azonnal nekiláttak a felvételeknek. A Multimédia egyik gyáli raktárépületét alakították át stúdióvá. A helyiségeket személyes tárgyaikkal tették otthonosabbá, és a hangszeres részeket egszerre élőben játszották fel. Az eredmény az "Ezüstkötet" címet kapta, és a CD-t egy számítógépes, multumédiás résszel tették még különlegesebbé. Ezen a Black-Out története, diszkográfiája látható videoklipekkel és sok más érdekességgel.
Álmok
Áprilisban az együttes országos turnéra indult a Southern Special gárdájával. Ez a koncertsorozat egészen június végéig tart, amikor is a képzeletbeli koronát a június 21-i Petőfi Csarnok-beli, lemezbemutatóval egybekötött ötéves születésnapi bulijuk teszi fel a fejükre. Fennálásuk fél évtizede apropójából egyébként az ősz folyamán megjelenik egy újabb műsoros videó kazettájuk, amin a kvartett eddigi karrierjét követhetjük majd nyomon. Képekben és nem írásban...