TRITON ZENEKAR

 

 

A Triton alapvetően a Kun Péter nevéhez kötődik. A zenekarnak két lényegesen eltérő formációja létezett, az egyik a Kunos bevonulásáig tartott 1987-ig, a másik pedig 1990-ben nagy lendülettel alakult, de csak pár hónapig működött csupán.
Az új Triton a Känguruból alakult, a Peti az utolsó időszakban már céltudatosan alakította a dolgokat ebbe az irányba. Például az ős Triton dobos a Tobola Csaba bevétele a csapatba, de amikor engem hívott, már az is ezt a célt szolgálta. Így gyakorlatilag hárman váltunk ki a négy tagú Känguru zenekarból. Az első próbákon még csatlakozott hozzánk a Molnár Dickinson Imi is, akkor én ritmusgitároztam, aztán mégis úgy alakult, hogy én lettem a basszusos és trióban folytattuk tovább. Néhány koncertet játszottunk, főleg a Poscher Művelődésiházban Újpesten, ahol a próbatermünk is volt, meg Százhalombattán, ahova a zenekar gyökerei nyúltak.
Sajnos pár rövid hónap alatt nem indult be a szekér, ahogyan a Kunos remélte, így kezdett elkeseredni. Szóba került, hogy a Metál Lady zenekara leszünk kiegészülve Csarnoki Antival, aki szintén ős Triton tag volt. Végül is ebből nem lett semmi, valószínűleg mert a Peti kapott egy ajánlatot a Pokolgéptől és némi lelki gyötrődés után igent mondott. Sokkal tovább amúgy sem tartott volna a Triton, mert nemsokára a Pataky Attila is megkereste.a Kunost...
Nem sok minden maradt fenn ebből az időből, csupán egy demó, amit a Peti egymaga készített még a Känguru alatt, egy koncertfelvétel a poscherből és egy egykamerás koncertvideófelvétel a Százhalombattai buliról. De végül is ez is valami.

Ja meg néhány fotó:

 

 

 

triton_01 triton_02

 

triton_03 triton_04

 

triton_05 triton_06