Alig egy héttel azelőtt, hogy szélsőséges tüntetők elfoglalták és feldúlták az MTV-székházat, a köztévé maga is az utcához fordult tanácsért. Új, szerkezetét tekintve semmi szokatlannal nem rendelkező, tartalmilag is kiszámítható napi sorozattal jelentkezett: a Tv Taxival. Ennek lényege, hogy egy - a köztévé arculatához illeszkedő - népies motívumokkal ékesített Lancia típusú egyterű gépjármű belsejébe állított kamera segítségével meglesik az „egyszerű" emberek gondolatait, és apró utómunkákat követően a nyilvánosság elé tárják azokat. Az első napokban a „hírek - kicsit másképp" alcímet viselte a produkció, később már a kifejező „Önök szállítják a híreket, mi szállítjuk Önöket" mondatra cserélték az öndefiníciót. Szeptember 18-ának éjjele, a Szabadság téri erőszakos hőzöngés óta persze a cím és a mögé sejtett tartalom némileg kétértelművé vált. A köztévé (az utcai harcosoknak köszönhetően) első számú hír lett, és erre önálló médiakampányt is szervezett, hogy ha mással olykor képtelen, legalább ezzel tartósítsa a rá irányuló figyelmet. A „nép hangja" mint állandóan újratermelődő nyersanyag még értékesebbé vált, a televíziók egymással versengve tudósítottak a Kossuth téren és más helyszíneken tartott tüntetésekről, és ez koncentráltabb érdeklődést hozhatott a Tv Taxinak is - egy olyan műsornak, amelyik a vélemények sokszínűségének bemutatásából él.

Persze ettől még lehet hamis az egész. A taxiba felvett utasokat ugyanis nem hírforrásokként kezeli a közszolgálati csatorna, mert akkor teljesen másképp kérdezősködtek volna a műsor első heteiben a láthatatlan riporterek az anyósülésről, később pedig a fiatal munkatársak a volán mellől. Akkor az érdekelné őket, mit csináltak az elmúlt időszakban, milyen eseményeknek voltak részesei vagy szemtanúi, milyen mondanivalójuk van magukról és a világról. Természetesen felmerülnek ezek is - a szülési tarifa bevezetésével kapcsolatban saját szülésükről faggatják a nőket, a börtönben ártatlanul bűnhődő apa és fiú esete kapcsán saját ártatlan meghurcoltatásaikról faggatják a riportalanyokat. Megtudhatjuk azt is, kinek kicsoda a kedvenc krimiszerzője és nyomozója, illetve hogyan veszekszik a szomszédjával az ugatós kutya miatt. De az egymásra sűrűn záporozó párbeszédtöredékek összeollózott egyvelegéből elsősorban más bontakozik ki: az „utca embere" nem a híreket szállítja - ezt nem is várják el tőle -, hanem alkalmi politológusként, rosszabb esetben botcsinálta politikusként az aktuális közéleti történésekre kényszerül reagálni. Helyesen tette-e Gergényi budapesti főkapitány, hogy lemondott posztjáról; milyen vezetőre van feltétlenül szüksége az országnak; Ön vajon milyen módszerekkel javítaná az országimázst? Ha a beszélgetőpartnert nem érdekli az ügy, nem kap mentő kérdést, menthetetlenül kiszerkesztik az adásból, mondandóját megkurtítják, csak egy-két fanyalgó félmondatra futja. A Tv Taxi stábja úgy viselkedik, mint egy tehetségkutató verseny előzsűrije: a jobbak akár a döntőbe is továbbjuthatnak, bekerülhetnek a háttérműsorok megmondóemberei közé, kiemelkedve az utca népének arctalan masszájából. A gyengébbek pedig... kiszállhatnak a következő kereszteződésnél.

Adásonként két-három kérdéscsokor várja a nyilvánosságot felvállaló utasokat. Ezek között néha van összefüggés, néha a világon semmi. Mi köze például a szülésre fordított anyagi javaknak a kisállattartással kapcsolatos társasházi perpatvarhoz, továbbá az aznap este a tévében vetített krimihez? Mi köze van Szaddám Huszein halálos ítéletének ahhoz, hogy „tudunk-e, akarunk-e segíteni" az utcán élő embertársainkon? Hogyan kapcsolódik az 1956-os forradalom a klímaváltozáshoz? Milyen geopolitikai helyzetben képes hatni a Seuso-kincsek ügye az úgynevezett „mérgező éttermekére"? Az, hogy némelyik (de korántsem mindegyik) téma szerepel egy adott időszak sokakat foglalkoztató eseményei között, még nem jelenti, hogy muszáj gondolkodás nélkül egymás mellé sorakoztatni őket. Mit lehet azzal kezdeni, ha megkérdezik az embertől: ugyan milyen „álom-miniszterelnököt" képzel el magának? Még ha lenne is róla eredeti gondolata (és nem csupán a közkedvelt közhelyeket hangoztatná), mondandója az MTV szerkesztési elvtelenségének engedve szinte biztosan korpa közé keveredne. Bár dicséretes a köztévé igyekvése, hogy - szemben az első másfél hónap adásaival - a felpumpált közügyek magasztos távolából vissza akar találni az utcaszintre, ez az erőlködés követhetetlen bakugrásokkal jár, és a lényegest gyakran a lényegtelennel mossa össze. Így kiválóan alkalmas rá, hogy egyszerű dolgokat is hihetetlenül összekuszáljon. Ilyen volt például a választott kórházban, orvosnál fizetett szülési önrész esete: a tájékozatlan riportalanyok fejtegetései nyomán sikerült a hálapénzt növelő „újabb sarcnak" beállítani ezt az összeget, hozzájárulva ahhoz, hogy a tévénézők széles köre ezt az értelmezést tegye magáévá.

Gyors, szinte követhetetlen ritmusa van a Tv Taxinak, egyedül ez menti meg a lapos kérdéseket és a szükségszerű közhelyeket. A bevezetőben utasok szállnak ki-be a taxiból (főként rövid szoknyás nők, de ezt tudjuk be a nézettség feneketlen étvágyának), a közterületi mobilitás ellesett életképeivel gazdagodunk, és egymásra montírozott mormolásokra lehetünk figyelmesek: „számomra ez azért fontos...", „ha figyelnének a véleményünkre...", „ha rajtam múlna..." A taxiból kitekintve láthatjuk a nappal és az este urbánus fényeit, zajait, a járókelő embereket, a tolongó járműveket, elsuhanunk a fővárosi Nyugati és a Déli pályaudvar, Aquincum és a kertvárosi gyűrű házai mellett (tényleg, vidéken nem használnak taxit, vagy ennyire szűk a tévé költségvetése?). Belül a hátsó ülés kapacitása szab határt az interjúalanyok mennyiségének, véleményük árnyalt kifejtését pedig a pár másodperces snittek módszere hátráltatja, ami persze nézőbarát megoldásként is értelmezhető. Időnként súlyosabb szerkesztési hibák is előfordulnak: a szüléstémában egyszer már véleményt nyilvánító ifjú hölgy csak az ezután következő kutyagumi-kérdésnél száll be teljes fizikai valójával a taxiba, ami kissé hitelteleníti, legalábbis mosolyfakasztóvá teszi a szituációt. Az egész produkció úgy hat, mintha nem lenne tisztában saját műfajával, kereteivel, lehetőségeivel - a provokált dinamizmus egy lendülettel elsodorja a lényeglátást, az utca emberei tologatható bábuk vagy statiszták lesznek a vágóasztalnál bűvészkedő stáb kezében. A nem túl eredeti, de tartalommal még megtölthető ötlet és a ritkán felsziporkázó közbeszéddarabkák miatt nézhető, de egysíkú és minden spontaneitása ellenére könnyen kiszámítható a műsor.

Burkolt népnevelés is tetten érhető a Tv Taxiban, de ezt nem lenne illendő épp a köztévé szemére vetni. Mindig hangsúlyosabbak a bölcselkedő felütések, mindig akad egy-két törtmagyar fejtegetés valamely külföldről ideszármazott utas jóvoltából, s ezek általában jótékonyan kitágítják a politikai táborokba tömörülők által képviselt szűklátókörűséget - más kérdés persze, hogy a megszólalóknak az össznépi hisztériában képviselt szimpatikus pártatlansága általában közéleti inaktivitással társul. Kesernyés, de elgondolkoztató jelkép ez: aki átláthatná a kaotikus politikai érdekeket, akit egyik fél manipulációi sem tudnak behálózni, az nem tudja vagy nem akarja befolyásolni Magyarország sorsát. A politikai témák túlburjánzása egyébiránt még a taxira kasírozott tulipánminták termékenységét is megszégyeníti, mégis: a Tv Taxi hétről hétre egyre játékosabb. Másként fogalmazva: egyre kevésbé jön zavarba, ha saját magáról (a köztévé promóciójáról) van mondanivalója. Példa erre a szóban forgó napon, éppen a Tv Taxi adása után sugárzott Agatha Christie-adaptáció beharangozása, amelyre nemcsak irányított kérdésekkel, hanem folyamatosan beúszó információs csíkkal is felhívta nézői figyelmét az m1.

Hiába álcázza beszélgetős műsornak magát, a Tv Taxi egyszerű közvélemény-kukkolda. A kérdéseket megfogalmazó gépkocsivezető nem látja, nem érzi a felé sugárzó reakciókat, kihagyja a metakommunikáció rejtett üzeneteit, így nem is tud igazán partnere lenni utasának. Egyoldalú leskelődésről van szó: a kamerán keresztül a nézők pillantanak be egy próbafülkébe (a műsort készítő produkciós iroda beszélő nevét ez esetben készpénznek vehetjük), amelyben köz- és magánügyeiket vetik le magukról, próbálgatják fel az emberek. Ezzel nincs is semmi probléma - emlékezzünk csak Péterfalvi Attila adatvédelmi ombudsman nagy vihart kavart (citromdíjas) állásfoglalására az áruházi próbafülkékről, amelyekbe belépve „a vásárlók ráutaló magatartással hozzájárulnak adataik kezeléséhez", ezért adatvédelmi szempontból jogszerű kamerákat elhelyezni (az emberi méltóságot pedig zárójelbe tehetjük). A szereplők itt, a televízióban tudatosan teszik közszemlére nézeteiket, feltárják magukból mindazt, amit arra érdemesnek tartanak, sőt bizonyos jogaikat is átruházzák az adatkezelőnek.

De van még egy lényeges különbség: mi magunk vagyunk a vásárlók, a tetszésünkre szolgáló vagy ellenérzésünket kiváltó látványért elsősorban mi fogunk megfizetni. Egyáltalán nem lényegtelen tehát, ki kezeli a kamerát, milyen prekoncepciók vezérlik, és milyen egyveleget vág össze a fülkében felvett kép- és hanganyagból.

A Tv Taxinak - hibáival együtt - még van esélye rá, hogy közéleti peep-show-ból véleményszondázó riportsorozat legyen. Néhány abroncskészletnek még alaposan el kell kopnia, mire ez megtörténik.

Tv Taxi - 2006. november 8-9., szerda-csütörtök m1 19.45.

 

Munkatársak Andrics László, Antal Kati, Balázs Sándor, Bodonyi Andrea, Buza Éva, Csizmadia János, Dankó Szabolcs, Ferenc Anita, Fitz Éva, Flór Péter, Fodor Orsolya, Kapuvári Gábor, Kelle Miklós, Kiss Bea, Kovács M. Barbara, Magyar Eszter, Müllner Dóra, Nagy Ágnes, Nagy Emese, Orosz Csilla, Pap Levente, Pleizer Richard, Szabó Gilbert, Varga Erika, Veress Dóra; készítette Próbafülke Produkció.