TV TAXI

 

 

NÉPSZABADSÁG, 2006. november 24.

 

TV TAXI

Kanális

 

 

Szeptember közepétől fut a TV Taxi, amelyet tizenhárom-tizenhárom percben láthatunk hétfőtől péntekig az M1-en, a 7 órai Híradó után és az esti főműsor előtt. A sorozatot a Próbafülke Produkció készíti, a producer Magyar Eszter. Vele beszélgetünk.

 

Mintegy tízfős riporteri stábbal dogoznak. Személyes tapasztalatom is van róluk. Engem például Kiss Bea „szólított le” a Köles utcai HÉV-megállóban, amint a friss napilapokat böngésztem. Tette mindezt anélkül, hogy tudta volna ki fia-borja vagyok, hol dolgozom, stb. És ez kimondottan jólesett. Nem lehetett ellenállni a Cseh Anna Máriára hasonlító hölgynek, bár tudom, hogy életveszélyes dolog, ha az ember a lányokat egymáshoz hasonlítgatja. Beinvitált egy álomtaxiba és meg sem álltunk a Lukács uszodáig, miközben Kiss Bea Gergényi tábornokról, a tervezett új kormányzati negyedről és a legújabb tudományos eredményekről kérte a véleményemet. A TV Taxi hiánypótló műsor, mert benne úgymond azok szólalnak meg, akik egyébként ritkán hallatják hangjukat.

– Ők a vox populi? – kérdezem Magyar Esztert. Milyen szempontok alapján válogatnak?

– Már az első néhány adás után sokan ismerték a műsort. Ha például lelassítunk egy buszmegállónál, már integetnek az emberek, hogy szívesen utaznának velünk, és örömmel válaszolnának a kérdéseinkre. De van, amikor megszólítunk olyanokat, akikről azt gondoljuk, izgalmasak, színes karakterek lehetnek, és érdekel bennünket és a nézőket is a véleményük. Vagy azért, mert ígéretesek a vonásaik, vagy, mert vibráló a tekintetük, de egy elmélázó, gondolkozó arc is érdekes. Ez sokszor megérzés, tapasztalat dolga.

– Mennyien nézik a műsort? Melyik korosztályban a legnépszerűbb a TV Taxi? Nyilván nem igaz, hogy a műsor úgymond a Lenke néniknek szól. Bár nem értem, hogy ez miért lenne baj.

– Minden nap pontos nézettségi adatokat kapunk. A 18 éven felüliek 10 százaléka néz minket, ez naponta minimum hétszázezer érdeklődő.

– Nyilván nem csupán az idősebbek nézik a műsort.


– Távolról sem. Örülünk, hogy a fiatalok is figyelnek ránk.  Amikor „taxizunk”, arra is törekszünk, hogy az ifjúságot is meginvitáljuk. Mindenképpen sokféle világlátást, ízlést, kommunikációs-társalgási stílust szeretnénk megmutatni a nézőknek. Amikor embereket szólaltatunk meg, a lehető legnagyobbat akarjuk „meríteni”. Az a célunk, hogy mindenki megtalálja a hozzá legközelebb álló véleményt. Sok fiatal nézőnk nem mindig a saját korosztályának a véleményére kíváncsi csupán, kortól függetlenül a karakteres reagálásokat díjazzák. A chaten emlegetik az érdekesebb hozzászólásokat, utasokat, például a kislányt, aki Gyurcsány Viktorról beszélt a szüleinek. A riporterek között is nagyon sok a fiatal. A műsor szerkezete fiatalos és mindig megújul. Sok új ötletünk van, és számos meglepetést tartogatunk a közeljövőre, például megyünk vidékre, a környező országok magyarlakta területeire „sztársofőröket” hívunk.

– Láttam olyan adást is, amelyben elvontabb kérdésről volt szó: például kinek mit jelent a boldogság? Ilyenkor nagy a veszélye annak, hogy átmennek melodrámába.

– A Híradóval mindig egyeztetünk a napi aktualitásokról. De megvitatjuk a taxiba ülőkkel is, hogy miről szeretnének beszélni, mi nyomja a lelküket, vagy mi dobta fel őket aznap. Mit jelent számukra a boldogság, a szenvedés vagy a szerelem?

– Erről nem egyszerű néhány percben beszélni, úgy hogy az ember ne közhelyeket mondjon. Bennem nagyon megragadt annak az asszonynak a tekintete, aki arról mesélt: számára az a boldogság, hogy a férje kitart mellette a betegségében is. Melyik volt a legemlékezetesebb napja vagy figurája a stábnak?

– Van olyan, hogy amikor délután végignézzük a felvett anyagot, hát bizony néhányan elpityeredünk az emberi esendőség láttán. Nagyon figyelünk arra, hogy egy-egy mondat alapján a néző, ha akarja, végiggondolja a megszólaló sorsát. Bennem nagyon megmaradt az a mondat, amikor az egyik taxi-vendégünket az emberi kapcsolatokról kérdeztük, és azt mondta, hogy neki összeszorul a szíve, amikor emberpárt lát, mert ő nemrég veszítette el a férjét, és hiányzik az érintése.

 

 

 

Pogonyi Lajos

Kép: Kovács Barna