NÉPSZAVA, 2008 március 8.

TÉVÉNÉZÕ

Fuvar a semmibe

Hosszú idõ után nézõjéül szegõdtem a Taxi címû sorozatnak legnagyobb közszolgálati televíziónkon - és mintha csak tegnap lett volna, amikor elõször láttam a budápesti autós kalandozást. Az autók mintha megfiatalodtak volna, más fogta a volánt is, a korábbi, érthetetlen koncepcionális elveket azonban mintha kõbe vésték volna e helyütt. Makacs szerkesztõi rögeszme a kötött beszédtémák, társadalmi problémák erõltetése, amelyhez természetszerûleg a taxiban ülõ utasok értenek a legkevésbé. Mit hallunk hát: közhelyeket. Meg kell becsülni a tanárokat; több pénzzel, magasabb minõség érhetõ el stb. A klasszikus utcai riportok hangja szól, amikor fogytán a mûsorkészítõk ötlete és kiszaladnak az utcára egy mikrofonnal megkérdezni a népet. A riporter változatlanul nem veszi észre, ki ül be a kocsiba, pedig az érdemleges beszélgetés arról indulhatna meg, ami az utast foglalkoztatja. Nincs hangulata a kocsikázásnak, noha a road movie a leghálásabb filmkészítõi feladat. Ezt azonban meg is kell örökíteni, a sietõsen felvett snitteknek, az innen-onnan elkapott felvételeknek mindene van, csak épp hangulata nincs. Valósággal leszakad az egészrõl a zene - sajnos az amerikai 66-os út hangulatát idézõ countrys gitármuzsika nem varázsolja el az alkalmi utazások hangulatát, sõt... Szóval ennek így se íze, se bûze, pedig az ötlet nem lenne rossz. De egy ötlet nem csinál filmet, ahogy egy fecske sem nyarat...

P. Zs.