TV TAXI

 

VASÁRNAPI HÍREK, 2007. január 7.

 

Sün Balázs intette le a TV TAXI-t

 

 

Az Árpád hídnál szállt be a TV TAXI-ba az a fiatalember, aki állítása szerint sok évvel ezelõtt Sün Balázst játszotta a Magyar Televízióban. Beceneve azóta Süni, ma is így hívja mimden barátja. Sünit még csak kérni sem kellett, rögtön az autóhoz lépett. A taxisofõr-kisasszony úgy fél kilométer után tért rá a három napi témára. Én az anyósülésen próbáltam Összehúzni magam, nehogy a kamera elé lógjak, s onnan néztem az elõttünk haladó autó csomagtartójában ülõ operatõrt. Süni nem izgult, minden kérdésre frappánsan válaszolt. Az azonban kiderült, nem áll túl jól az év elején, ugyanis sem neki, sem a féleségének nincs munkája. Á helyzet kissé abszurd volt: az egykori gyerekszereplõt most, mintegy kárpótlásul, a Magyar Televízió kíséri el állásinterjúra.

A járókelõk közül szinte mindenki ismeri a beszélgetõs fuvar lényegét, sokan szeretnének beszállni, bár néhányan félénkebbek, mondja az egyik sofõr, bezzeg az olasz fiatalok, õk állandóan integetnek utánunk, kiabálnak, szívesen szerepelnének. Persze nem minden nap egyforma, vannak nehezebb idõszakok is. Ez igaz, mondtam tíz perc fagyoskodás után a csillaghegyi megállónál, ahol mosolyogva bár, de jó páran visszautasították az ingyentaxit.

Ha megvan az utas, akkor sem mindig mennek jól a dolgok. Beszálláskor sokan azt sem tudják, hogyan kell bekötni magukat. Volt aki bele akart bújni a biztonsági övbe - meséli a riporter. Napi minimum tizenkét utas száll be a taxiba. Persze nem mindenki jó riportalany, de nem nehéz kiszúrni - ahogyan õk mondják - a karaktereket. Magyar Eszter, a mûsor producere szerint mindenhol kellemes a fogadtatás. Elmondta, már túl vannak a 80. adáson és körülbelül kétezer ember fordult meg a TV TAXI-ban. Elégedettek a nézettséggel, ami valóban figyelemre méltó, hiszen a nézõszám többször elérte az egymilliót, átlagosan pedig naponta 800 ezren követik az adást.
A TV TAXI stábja a valóságot szeretné megmutatni. Életekbe pillanthatunk be néhány mosolyon, mondaton keresztül, és továbbgondolhatjuk azokat. Megnyugtató látni, hogy a napi eseményekrõl mások is hasonlóan gondolkoznak, de még dühöngeni is jó az eltérõ véleményeken.
Kezdetben egyetlen bekamerázott taxi gurult az utcákon Budapesten. Most már két kocsiban lehet egy kis beszélgetésért utazni és nem csupán vidékre, de határon túli településekre is ellátogatnak majd.

 

 

ádé