Metal Hammer, 1996 78-as szám

Black-Out

Esőnap

Sony Music

A Black-Out saját kiadásban megjelent Fekete-kék albuma messze nem jutott el annyi hallgatóhoz, amennyihez kellett volna, de aki felfigyelt erre az egyéni hangulatot sugalló, nem éppen optimista lemezre, az tuti, hogy mélyre ásódott Kowa elborult szövegvilágában, Csányi Szabolcs hipnotikus gitártémáiban és a Csányi Zoli, valamint Andrics Laci alkotta ritmusszekcíó feszes, izgalmas játékában.

Az új anyagot már egy komoly kiadó gondozza, és persze nem három nap alatt készült egy kis stúdióban. Ez már első hallásra is feltűnő, hiszen minden sokkal teltebben, gazdagabban, csiszoltabban szól, mint a legutóbb. Csak úgy dönget Andrics Laci basszusgitárja, Szabolcs pedig minden elképzelhető helyre bepakolta egyéni gitártémáit. A nagy változást azonban Kowa hangja és énekstílusa hozza. Nem mintha nem lehetne azonnal ráismerni, csak éppen szebben, érettebben jönnek elő belőle az énekdallamok. Az egész anyagból süt a kiegyensúlyozottság, a magabiztosság, ami ugye korábban nem mindig jellemezte a fiúkat.

A lemez egy instrumentális bevezetővel indul, ami azonnal megteremti a kellő atmoszférát az Esőre keresztelt A oldal dalaihoz. A Spirál már koncertfavoritként, megkockáztatom, hogy slágerként biccent az emberre. Kétségtelen, hogy ez a lemez egyik legnagyobb nótája. Az Eső oldal nagy pillanata még a húzós, ellenállhatatlan riffre épülő, szintén demós Kert mellett a Maradni? című tétel, ami ugyancsak azonnal hat. Úgy indul, mintha Jimí Hendrix játszaná a No More Mr. Nice Guy-t, majd a veszett hápogtatás után beérkezik egy középtempós ízig-vérig Black-Out dallamokkai ellátott sláger. Szerkezetileg az Eső oldalhoz tartozik, de talán már átvezetésként is felfogható a címadó szám, ami egy vidámabb gitártémára épülő dallamos rock tétel.

A Nap oldalon kisérletezőbb, a korábbi vonaltól jobban elütő nóták találhatóak. A lemez leghúzósabb, legkeményebb hangzású dala az Óz és a csodák temploma, pont olyan, amilyet mindig is hiányoltam tőlük. A Spirál mellett jelenleg ez a másik favoritom az anyagról. A Rituálé érdekes szerkezetével, hangszerelési megoldásaival hívja fel magára a figyelmet. Hol egészen visszafogott, hol pedig zaklatottan vad. Az akusztikus részek és az őrült tam-pakolások kontrasztja érdekes hatást kölcsönöz a dalnak. A Lepketánc a demó nehezen emészthetõ tétele volt, de Csányi Zoli kiszámíthatatlan dobmunkája már ott is feltűnt. A Tükör vagy a Kígyó a hallgatósabb, több odafigyelést igénylő darabok közé tartozik, de aztán a lemezt záró, akusztikus lírai dalnál megpihenhet az agy.

A vártnál higgadtabb, finomabb, hogy ne mondjam szebb lemezt készített a Black-Out, a koncertek nyersességét egy kicsit kivette belőlük a profi stúdió, de a dalokkal ezúttal sem hibáztak. Jó lenne minél többet hallani ezeket a nótákat, mondjuk nemcsak a koncerteken, hanem a rádióban is.

Lénárd László