Z Magazin, 1996 május

 

Koszits Attila

A Black-Out alig négyéves pályafutását nézve eredményesnek tűnik az idõszak; 1993-ban kiadtátok az elsõ kazettátokat, egy évre rá a „Fekete kék" című újabb anyagot. Az egyre népesebb rajongótáborotoknak köszönhetõen nemrégiben megjelent az „Esõnap" címû albumotok. Milyen nehézségekre és esetleg megalkuvásokra tudtok visszaemlékezni?

Csányi Szabolcs: Mindannyian vidékrõl, Békéscsabáról, Komádiból és Pécsrõl kerültünk fel Budapestre, és itt alakult meg a Black-Out. De az Andrics Laci azóta is Pécsrõl jár fel rendszeresen - szerencsére rengeteg egyéb munkája van itt -, a próbákat õhozzá igazítjuk; így oldjuk meg a koncertekre, a lemezfelvételre való felkészülést. így talán nagyobb a csapaton belül az összetartás, és teljes erõbedobással dolgozunk a próbákon.

Kowalsky: Megalkuvás a részünkrõl biztos, hogy még gondolatban sem merült fel, még akkor sem, amikor néha nem igazán sikerült minden, de hál' istennek ilyenkor rövid idõ alatt újra magunkra találtunk....

Andrics László: „Megalkuvás" talán csak a legelején egyszer volt, amikor még angolul énekeltünk, és bár nem nagyon akartunk, de mégis magyarra váltottunk. Ma már tudom, hogy ez mekkora lökést adott a csapatnak, komolyabb lehetõségekhez jutottunk.

Cs. Sz,: így legalább értik az emberek, hogy mirõl is énekelünk, ami azért is nagyon fontos, mert mindig nagy hangsúlyt fektettünk a szövegekre.

K.: Ez sokat segített abban is, hogy kialakuljon a stílusunk, és arra is rájöttem, hogy nekem micsoda óriási lehetõség az, hogy szövegeket írhatok.

A divatirányzatokra sokkal könnyebb és egyszerűbb ráülni, de az jár jól igazán, aki önmagát hozza, mert azt lehet csak igazán élvezni. És ha ez tetszik az embereknek, és még be is jön, mert hiteles, na ez már csak ráadás. Egy-másfél év alatt forrtunk össze zeneileg és emberileg is, azóta abszolút elégedett vagyok a zenekarral.

Nagyon hálás és egyre gyarapodó rajongótáborotok van, de sok más zenekarnak van hasonló, és nekik mégsem jelenik meg CD-jük.

K.: Biztos, hogy a szerencsének is volt valami szerepe ebben, meg még sok mindennek. A „Fekete kék" kazettánk kiadása után gyorsultak fel az események, és valóban a közönségnek köszönhetjük azt, hogy egyáltalán idáig eljutottunk, hiszen az utolsó lökést is õk adták a kiadónak, hogy leszerzõdtettek bennünket. Ez a zene valószínûleg még éppen beleillik a Sony kiadási koncepciójába a külföldi mintákat tekintve.

Cs. Sz.: A lényeg az, hogy amit elértünk, azt teljesen önálló erõbõl értük el, talán azért, mert más zenét játszunk, mint a többi zenekar, akiknek ugyanakkora közönségük van.

Mégis, milyen ez a zene? Sokan mondják, hogy kicsit grunge-os...

Cs. Sz: Nem szoktuk és nagyon nem is akarjuk kategorizálni. Lehet, hogy kicsit grunge-os, de nem azért tiltakozom ez ellen, mert az az irányzat már leszálló ágban van, hanem azért, mert engem nem érdekelnek ezek a skatulyák. Ritmikus, vokál-centrikus rockzene a Black-Out zenéje, meg kéll hallgatni. Bárminek is nevezzük, akinek tetszik, annak tetszik, akinek meg nem, akkor annak nem!

Azért a „Fekete kék" óta közel két év telt el, a zenei világ is elõrehaladt, nyilván ti is változtatok...

Cs. Sz.: Annyi változás történt, hogy nagyon összeforrott a csapat ezalatt a három év alatt, és most elkezdtünk kalandozni másféle zenei világokban is, de a stílusjegyeinket azért megõriztük.

Úgy válogattuk össze a számokat az új kazettára, hogy az A oldalra kerültek a borúsabb hangvételű számok, ezért ez lett az „Esõoldal", a B lett a „Napoldal", ide kerültek fel az újfajta zenei világot idézõ dalaink, hogy megmutassuk, merre haladunk. Inkább csak zeneileg mondanám optimistának ez utóbbiakat, mert szövegileg ugyanúgy pesszimisták...

K.: Nem pesszimizmus ez, hanem inkább mélyértelműbb, kicsit elgondolkodtatóbb szövegek ezek. Tehát ez nem egy öngyilkos zene negatív értelmű mondanivalóval, hanem arra készteti az embereket, hogy elgondolkodjanak arról, hogy mirõl is akar szólni egy szám. Ezek a szövegek csak annak negatívak, aki így akarja értelmezni. Az is csak hozzáállás és nézõpont kérdése, hogy milyen a világ, vagy hogy milyenné tesszük mi magunk. Ezt mindenki magában dolgozza fel és értékeli át.

A koncerteken hogyan reagál a közönség a különbözõ jellegű számaitokra?
Cs. Sz.: Ahogy észrevettem, a lassúbb, vontatottabb jellegű daloknál inkább a szövegre koncentrálnak, amikor pedig könnyedebb, gyorsabb a zene, olyankor nagyon beindulnak. Mind a kettõt élvezzük, mert az is hatalmas érzés, amikor a közönség egy emberként énekli a számot, de úgy, hogy csak õket lehet hallani, olyan iszonyú ereje van, amikor egyszerre éneklik a szövegeket. Hatalmas érzés!

Hogyan dolgoztok, milyen körülmények között vettétek fel az új anyagot?

Cs. Sz.: Nem úgy írjuk a dalokat, hogy most nekiülünk, mert a lemezszerzõdés értelmében két hónap múlva kell vonulnunk, hanem egész évben folyamatosan dolgozunk, de nem úgy, hogy erõltetjük. Havonta azért összejön egy új dal. Ami így kijön belõlünk, az általában megállja a helyét, és felkerül a lemezre.

K.: Nagyon fontos, hogy sikerült egy olyan zenei világot összekovácsolnunk, amiben mind a négyen otthon érezzük magunkat. Ez nagyon fontos összetartó erõ. Egységes kiállást ad a zenekarnak.

Hol mutatjátok be majd az „Esõnapot"? Egyáltalán milyen lehetõségeitek vannak a koncertezésre?

Cs. Sz.: Önálló lemezbemutató turnét csak õszre terveztünk. Eddig vidéken viszonylag ritkán adódott lehetõségünk, csak oda mentünk, ahová néha meghívtak bennünket, vagy amit önállóan le tudtunk szervezni, de most, hogy végre komoly kiadói és szervezõi háttérrel rendelkezünk -rengeteget segítenek -, két turnén is részt veszünk tavasszal, a Tankcsapdáén és a Moby Dickén vendégként, május-júniusban. Ez úgy húsz állomást jelent az országban, utána pedig jönnek a nyári fesztiválok, de továbbra is járjuk a kisebb klubokat Budapesten és vidéken is.