Avagy van-e élet a zenén túl.

Itt most arra gondolok, hogy van-e zenei élet. Persze hülyén hangozhat a kérdés, mert valaki vagy abba hagyja a zenélést vagy nem. Ha nem, akkor ez nem kérdés, de ha igen, akkor meg értelmetlen feltenni.

Az én esetemben arról van szó, hogy amikor elváltak az ütjaink a Black-Outtal, akkor nem személyes ellentétek voltak a háttérben, hanem valóban nem tudtam időt szakítani az aktív muzsikálásra, tehát gyakorlatilag felszabadultam egy teher alól. Ami persze legalább annyira hiányzott is.

Ez az állapot még ugyanígy tartott tíz év elteltével is amikor 2006 táján egy barátom Bíró Attila hívott alakuló zenekarába, amit én elutasítottam, és jól is tettem, mert valóban nem lett volna rá időm. Aztán néha meghívtak egy egy Black-Out koncertre vendégnek, persze nem túl gyakran, de jó érzés minden alkalommal újra színpadon állni, régi arcokkal beszélni. Csillag Endre barátom is meghívott egyszer egy TV-s fellépésre, ami ugyan playback volt, de becsülettel megtanultam és játszottam a nem könnyű számot.

Aztán a Hangyássy Laci hív meg néha Rock And Roll Swindle bulikra Spirált játszani. Úgyhogy mostanában ha ritkán is, de feltünök a Wigwam, Zöldpardon vagy Barba Negra deszkáin.

A.L.